Üresen álló üzemi étkezde volt, majd hosszú hónapok kemény munkájának köszönhetően a látássérültek mindennapi életét az épek számára rendkívül hatásosan bemutató kiállítási térré vált. Mindannyiunk nagy szerencséjére az is marad - az év végéig biztosan.
Aki még nem tapasztalta, elképzelni sem tudja, milyen érzés végigjárni a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete által életre hívott székesfehérvári Árny alatt kiállítást. Becsukom a szemem? Áááá. Semmi. Nincsen semmilyen fényszennyezés, nem szűrődik át semmi a szemhéjon, a látók által soha nem tapasztalt, igazi vaksötét vár mindenkit az egykori IBM-menza konyharészéből kialakított labirintusban.
Beszélhetünk a vakok életéről a látóknak, a szemüket is beköthetjük pár percre, amíg nem járják végig a többek között utcarészletből, konyhából, dolgozószobából és más, hétköznapi életterekből álló tárlatot - kizárólag tárlatvezetéssel, hiszen ép ember anélkül onnan ki nem talál -, addig biztosan nem élik meg úgy a számukra bő fél óráig tartó örök sötétséget, mint annak utána.
És hogy mi ennek az apropója? Március 25-én, pénteken a Dr. Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester és Sinkó Ottó Videoton-vezérigazgató részvételével tartott ünnepélyes sajtótájékoztató keretén belül jelentette be Szokó Zsolt, a tárlat üzemeltetése kapcsán finanszírozási problémákkal küzdő Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesületének elnöke, hogy a város és a nagyvállalat közreműködésével az év végéig immáron biztosított a tárlat látogathatósága.
Örülünk a jó híreknek, így ennek is, nem is tehetünk mást, mint hogy sok érdeklődőt kívánjunk a szervezőknek. Esetleg adhatunk egy tippet: a bejárati ajtó fölé, a kiállítás neve mellé "alcímnek" kiírhatnák, hogy "Ki itt belépsz, más emberként jössz ki".